Október 24-én reggel 8 órakor az informatika tagozatos tanulók elindultak két busszal Bécs irányába.
A buszúton Irénke néni érdekességeket mondott erről a gyönyörű városról.

11 óra körül megérkeztünk a Technikai Múzeumba. A múzeumot a híres müncheni Deutsches Museum mintájára építették az első világháború előtti években, I . Ferenc József császár trónra kerülésének 60. évfordulóján alapították és először 1918-ban nyitották meg. Itt szabadon eltölthettünk egy órát az érdekesebbnél érdekesebb autóknál, repülőknél, mozdonyoknál és még sorolhatnám. Ami legjobban megragadta a figyelmünket, az egy kis színpad volt, ahol kipróbálhattuk, milyen mikrofonba beszélni, zenére táncolni a színpadon és vicces képeket csinálni.

Ezután a Schönbrunni kastélyt, a barokk stílusú császári rezidenciát mentünk megcsodálni. Az épület és a park minden részlete aprólékosan és nagy precizitással került kidolgozásra. Ráadásul minden szobának, folyosónak és saroknak megvan a maga története, amit fülhallgatós idegenvezetéssel ismerhettünk meg a díszes szobákon át sétálva. Végül kiértünk a kastélyparkba, amelyet Mária Terézia császárné és férje, Lotharingiai Ferenc elképzelései alapján 1748-1772 között átalakítottak. A kastélypark 1996-ban felkerült az UNESCO Világörökségeinek sorába. Mi a 3 labirintust is felfedeztük. Mind a háromba bemehettünk, és bolyonghattunk 1-1,5 órát. Este 6-kor elindultunk hazafelé és útközben megálltunk egy közeli boltban.

Összességében nagyon tetszett a kirándulás, és szerencsések is voltunk, mert szinte végig jó időt fogtunk ki.

Remélem még a jövőben fogunk ilyen kiváló kirándulásokra menni!
Novai Panna 6.a