Iskolánkban a 2010/11-es tanévtől emelt szinten tanítjuk az angol nyelvet.

Az emelt szintű nyelvoktatás azt jelenti, hogy a tanulók az 1. évfolyamtól kezdve magasabb óraszámban tanulják a nyelvet. Ez 1. 2. és 3. osztályban 3 órát, 4. osztálytól kezdve pedig heti 5 órát jelent.

Angol nyelv emelt tantervű képzésAz emelt szintű képzést az osztálytermek kitűnő felszereltsége mellett alsó és felső tagozaton egyaránt jól felszerelt nyelvi laborok, és alsó tagozaton még egy játékos foglalkozásokra kialakított csoportszoba is segítik.

A nyelv tanítása során a NAT-ban meglévő alapelveket vettük figyelembe, miszerint a nyelvtanulás kisgyermekkorban játékos ismerkedést jelentsen az idegen nyelvvel, később pedig már tudatos nyelvhasználatot. Fontos célunk a NAT-ban megfogalmazott kulcskompetenciák fejlesztése, hiszen az ismeretek alkalmazása a nyelvtanulás során szinte nagyobb jelentőséggel bír, mint az elméleti ismeretek elsajátítása. Nagy hangsúlyt fektetünk a kommunikatív nyelvi kompetencia fejlesztésére.

Fontosnak tartjuk, hogy a tanulóban alakuljon ki a tanult nyelv, az azt beszélő emberek és kultúrájuk megismerése iránti igény. Szintén fontosnak tartjuk, hogy tanulóinknak legyen alkalmuk és merjék is használni az általuk elsajátított idegen nyelvet. Ezt a célt szolgálja a kétévente megszervezett angliai tanulmányi utunk is.

Intenzív tanulással, kitartó szorgalommal tanulóink 8 . osztály végére olyan megbízható nyelvismerettel és nyelvhasználattal rendelkezhetnek, mellyel a mindennapi élethelyzetekben jól tudnak kommunikálni.

.