„Szép Magyar Beszéd” verseny területi fordulója iskolánkban

Immár hetedik éve iskolánk rendezi a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny területi fordulóját, mely az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány–Péchy Blanka emlékére kuratóriuma által meghirdetett versenyen az 5–8. évfolyamos tanulók versenyeznek két korcsoportban, egy szabadon választott és egy központilag megadott kötelező szöveg felolvasásával. Az általános iskolák házi versennyel döntik el, hogy intézményüket kik képviselik a mi körzeti fordulónkon.

  1. február 9-én, a területi döntőn, a Pilisvörösvári és Budakeszi járás általános iskoláinak legtehetségesebb diákjai mérték össze tudásukat az előadóművész szülőkből és régi tanítványokból álló szakmai zsűri előtt. Iskolánkat három tehetséges tanuló – 5. és 6. évfolyamon Vincze Mira Petra 6.c, 7. és 8. évfolyamon Morva Benedek 7.a és Baranyay Karina Kitti 8.c – képviselte. Mindhárman szépen szerepeltek.

Iskolánkból dobogós helyen Vincze Mira Petra végzett, korcsoportjában I. helyezést ért el. Felkészítő tanára Kapusyné Jenei Katalin. Gratulálunk a szép eredményhez!

A versenyt Simsik Zsuzsanna igazgatónőnk nyitotta meg. Egy rövid műsorral kedveskedtünk vendégeinknek. Rókusfalvy Luca, 6.b osztályos tanulónk zongorajátékával és Kerekes Bernadett zsűritagunk csodálatos hangjával segített oldani a verseny előtti izgatottságot. Különösen a 7. és 8. osztályosok izgultak, hiszen ebből a korcsoportból egy, a legeredményesebb versenyző jut tovább az országos döntőbe. Idén a Pátyi Bocskai István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákját találta erre legméltóbbnak a zsűri. Az eredményhirdetés után a két zsűrielnök külön-külön megosztotta gondolatait a résztvevőkkel, és szakmai tanácsokkal látta el a versenyzőket.

A rendezvény színvonalas lebonyolítását sokan segítették, köszönjük munkájukat.

Minden versenyzőnek gratulálunk és további szép sikereket kívánunk.